Motifs
Szuszékokra Rótt Üzenet
A KÖNYVRŐL

Makoldi Sándor (1945-2017) festőművészként közeledett a néprajzhoz, melyben felismerte a magyarság ősi hagyatékát. A népművészet kifejezési formái izgatták magyar festőként, főiskolai tanárként, diplomás néprajzosként. Ugyanis a népművészet őrizte meg leginkább a nemzet karakterét, közösségi formáját (közérthetőségét), képírásba tömörített egyetemes mondanivalóját.

A mai Magyarországtól félig elcsatolt Gömör vármegyében találkozott az egyik legősibb bútordarabunk, az ácsolt ládák továbbélésével a XX. századig. A már elfeledett (padlásokra, kamrák mélyére száműzött) egykor itt, a Felvidéken a legdíszesebb kelengyés ládák jelei elkápráztatták. Mint kiderült, az országosan elterjedt bútordarabok legősibb, geometrikus (elvont) jeleinek értelmezésével eddig alig foglalkozott a szakma.

Mivel tudta alkotóként, hogy e jelek nem lehetnek csak üres díszek, meg akarta érteni, hogy miért kerültek főleg a kelengyés ládákra, amit az emberi élet csúcspontján, a házasságkötés ünnepén mutattak meg. A szakrális alkalom szülte fontos tartalmaikat analógiák segítségével fejtette fel, más ácsolt tárgyak (bútorok) hasonló jeleivel együtt a koporsók és bölcsők esetében is, az emberi élet nagy fordulópontjaihoz kötődően.


OLVASS RÓLA BŐVEBBEN
TARTALOM

Részletek a Könyvből

Nézd Meg Itt
A SZERZŐ

Makoldi Sándor

MENNYEZŐ, FESTŐMÜVÉSZ, TANÁR, NÉPRAJZOS (1945-2017)

Született Veldenben (Bajorország), Debrecenben és Tokajban élt, Tokajban van eltemetve. A személyes adatokat olvasva – 70 év elteltével – csak a világ történelmével egyeztetve érthetjük meg azt, hogy ha valaki a II. világháború végén a mai Németországban (Velden) születik, az még nem jelenti azt, hogy nem magyar.

A XX. századot kell átlátni, amikor a magyarországi Brassó-Földvárról (Erdély) települt család Budapesten iskoláztatja fiait, akinek legkisebbje (édesapja) már Debrecenben születve, majd itt nősülve Kárpátalján (ma Ukrajna) kap állatorvosi állást. Mindenük odavész, mikor Kassára (ma Szlovákia) kell bevonulnia a férjnek, s katonaként Németországban esik amerikai fogságba. Felesége Beregszászból az egy éves (életben maradt) kis gyermekükkel és nagy hasában a másodikkal menekül az orosz front elöl. München mellett éri a szülés, azon a napon, mikor Amerika ledobja az atombombát Japánra: Krisztus színe-változásának napján. Íme a világtörténelem, ami benne van – mint az életében- mitikusan előrevetítve.

Motifs
Makoldi Sándor

A díszes kelengyés ládák, mint megbecsült bútorok, a házban fő helyet foglaltak el régebben.

Szuszék
ELÉRHETŐSÉG

Ár: 9.800 Ft / 29,80€

A könyv ára tartalmazza az Áfát. Viszonteladók számára az ár a rendelt mennyiségtől függ. Írásban keressenek! Megjelent: December 2021.

KAPCSOLATMede Ferenc - Háttárs Kft3564 HernádnémetiJózsef Attila u. 3.TEL (+36) 70 2998928


KAPCSOLAT EMAILBEN

Rendeljen Könnyen Itt!

Töltse ki az alábbi formulát majd nyomja meg a Rendelés Küldése gombot. Amint megkapjuk az üzenetét, válaszolunk a megadott emailben.


    Válassza ki a fizetési módot